1. Költséghatékonyság
Az épületüzemeltetők nagy része már túl jól ismeri az alábbi feltételeket: Egyre kisebb fennálló forrásból kéne növelni a munkálatok számát. Nem szokatlan az sem, hogy a felhasználható anyagforrást nem korlátozzák, hanem egyenesen csökkentik. Az épületüzemeltetési és épületkarbantartási költségvetési megbeszéléseken egyre gyakrabban várják el a létesítménykezelőtől, hogy olyan megoldásokat javasoljon, mely segítségével még kisebbre csökkenthessék a rendelkezésére álló keretet.
Az egyik kiindulópont a munkaidő. A PlanRadarnak köszönhetően egy olyan eszköz áll rendelkezésére, mely segítségével az ingatlanok ellenőrzése- és felülvizsgálata során időt – és ebből kifolyólag pénzt – is megtakaríthat. Legyen szó a műszaki ép ületszerelvények javításáról, a helyiségben végzett tisztítási munkálatokról, illetve az átalakítási- és optimalizálási intézkedésekről vagy bármilyen egyéb épületüzemeltetési és épületkarbantartási munkáról. A lezáratlan ügyek és feladatok mobilkészülék segítségével valós időben, helyben feljegyezhetők fénykép, szöveg vagy hangjegyzet formájában. A munkaállapottal kapcsolatos összes adat egyetlen központi helyre kerül, mely néhány kattintással bármikor előhívható. Az építési hibákkal és a kapcsolódó ügyekkel járó, hosszadalmas utánkövető irodai munkára nincs többé szükség.
2. A létesítmények és berendezések élettartamának növelése
Az építési projektek tőkeigényes beruházások; az építtetők gyakran jelentős összegeket adnak ki azért, hogy az épületek a lehető legmodernebb módszerekkel épüljenek. Így kívánják biztosítani, hogy az ingatlan hosszú ideig vonzó- és versenyképes maradjon a piacon. Az élettartam növekedésével azonban az épületeken valamint a berendezéseken is előbb-utóbb elkerülhetetlenül megjelennek a károk és az elöregedés jelei. Abban az esetben, ha a bojler vagy egyéb műszaki berendezés meghibásodik, a ráfordítási költségek gyorsan az egekbe szökhetnek. A létesítménykezelés, épületüzemeltető lényegi feladatai közé tartozik az ingatlanok és a felszereléseik élettartamának lehető legnagyobb mértékű meghosszabbítása. A meghibásodott és elöregedett elemek javításával, valamint a problémamegoldással járó idő minimálisra csökkentésével hosszú távon rengeteg kiadás spórolható meg.
Egy proaktív, rutinszerű és megelőző épületkarbantartási tervekből összeállított karbantartási stratégia nagyban hozzájárul az élettartam meghosszabbításához. A PlanRadar létesítménygazdálkodási szoftver segítségével hatékonyan tervezheti épületkarbantartási munkafolyamatait. Az épületüzemeltetői feladatok és intézkedések jegyekként rögzíthetőek a digitális építési terveken, vagy praktikus listaformátumban is megjeleníthetők. A jegyekhez határidő és az aktuális kivitelezési állapot is hozzárendelhető. Ennek köszönhetően egyszerűbbé válik a munkafolyamatok szervezése és levezénylése, továbbá biztosítja, hogy a épületkarbantartási munkálatok megfelelő időben legyenek elvégezve.
3. Hatékonyabb kommunikáció a létesítménygazdálkodási szoftver segítségével
A épületüzemeltetőnek naponta rengeteg dologgal kell foglalkoznia. A munkatársak koordinálása, a munkálatok állapotának utánkövetése, a külső partnerek megbízása, valamint az ügyfélkérdések és e-mailek kezelése mind a munkájuk része. Egy stresszesebb munkanapon az ember könnyen figyelmen kívül hagyhat egy fontos információt. Ennek eredményeképp pedig a munkálatok teljesítése is késhet.
A PlanRadar létesítménygazdálkodási szoftver segítségével átlátható módon oszthatja ki és koordinálhatja az épületkarbantartási és épületüzemeltetési munkálatokat. A személyes- illetve külső partnerekkel történő feladatkiosztásokat és- egyeztetéseket jegyek formájában egy szempillantás alatt elvégezheti. Az alvállalkozó csak a számára releváns információkat látja, és azonnal nekiláthat a munkálatoknak. Az információ fogadója maga is csatolhat megjegyzéseket vagy akár képeket a munkafeladathoz, és a jegyek aktuális állapotát is szerkesztheti.
4. Az ingatlannal kapcsolatos összes esemény átfogóan dokumentálható
Ki adott ki megbízást, milyet és mikor? Minden szerződésben rögzített szolgáltatás el lett végezve? Az ezekre a kérdésekre adott válaszoktól nagy összegek függenek. Ennek előnye, hogy mivel minden épületkarbantartási és épületüzemeltetési feladat és munkafolyamat egyetlen tárgyra összpontosul, a jogviták könnyen tisztázhatóak. A dokumentáció a jogi védelemhez történő hozzájárulás mellett a mindennapi munkálatokat is megkönnyíti. Vegyük például az alábbi esetet: egy fűtő-, szellőztető és légkondicionáló rendszer épületkarbantartásához nem mellékeltek jegyzeteket. Emiatt nem egyértelmű, hogy mikorra tervezzék a következő szervizidőpontot. Ez ismét meghibásodáshoz vagy egy túl korai időpontra ütemezett karbantartási dátumhoz vezethet. Mindkét eset pénz- és időveszteséggel jár. Az okostelefonnal vagy tabletkészülékkel is használható PlanRadar létesítménygazdálkodási szoftver segítségével minden munkafolyamat hiánytalanul feljegyezhető.
Ez a papírmentes dokumentálás automatikusan történik. Így lehetősége nyílik arra, hogy csupán néhány kattintással évek múlva is előhívhassa az adatokat. A praktikus szűrőfunkciónak köszönhetően téma szerint kereshet rá adatokra. A tárolt adatok PDF vagy Excel formátumban bármikor exportálhatók. Legyen szó akár a bérlőkkel vagy a tulajdonosokkal történő kapcsolattartásról, az épületben bizonyítottan teljesített- vagy éppen hiányzó munkálatokkal kapcsolatos adatokat a szoftvernek köszönhetően egy szempillantás alatt előhívhatja az ingatlankezelő.
5. Ingatlanelemzések készítése
Különösen nagyobb ingatlanok esetén jellemző, hogy az ingatlankezelő, épületüzemeltető vagy épületkarbantartó egyszerre több feladattal foglalkozik. A megnövelt munkateher miatt az ember könnyen figyelmen kívül hagyhat ezt-azt. A szoftver segítségével a tulajdonok karbantartási munkálatai- és egyéb munkafolyamatok mindig előtérben maradnak; a PlanRadar létesítménygazdálkodási szoftvernek köszönhetően minden ingatlanról részletes elemzés készíthető. A statisztika- és kiértékelés funkciók segítségével mindig rálátást kap a dolgok aktuális állására. Az összes feladat teljesítettsége egyszerre látható. Hol halad minden a terv szerint? Melyik ingatlannál lépnek fel késések? Ez lehetővé teszi a személyzet hatékony kiosztását.
A PlanRadar létesítménygazdálkodási szoftver a gyakorlatban is bevált épületkezelő szoftver
A PlanRadar létesítménygazdálkodási szoftver minden mobil platformon (Android, iOS és Windows) elérhető. Gyakorlati példák is bizonyítják, hogy a szoftver használatával hatékonyabb a létesítménykezelés, épületüzemeltetés és épületkarbantartás. Ilyen például a világszintű CBRE Amerikai ingatlankezelő. Thomas Herr, az EMEA digitális innovációért felelős vezetője szerint: „A CBRE-nél folyamatosan olyan új digitális eszközöket keresünk, amelyek klienseink számára többletértéket hoznak, valamint megkönnyítik munkatársaink munkavégzését. A PlanRadar létesítménygazdálkodási szoftver egy olyan termék, amely mindkét követelménynek megfelel.
A szoftver előnyei világszerte meggyőzik klienseinket. A PlanRadar létesítménygazdálkodási szoftvert 45 országban több mint 150 000 felhasználót segít különböző szakágakban. létesítménygazdálkodási szoftverként ezek közé tartoznak az alábbiak: hibakezelés, munkafeladatok kiosztása, építési dokumentálás, bizonyítékmegóvás, átvilágítás vagy tanúsítás. A felhasználók egyértelmű hatékonysági emelkedésről számolnak be. A szoftver segítségével felhasználónként heti 7 óra szabadul fel.
Ha most regisztrál, az épületkezelő szoftvert 30 napig költségmentesen kipróbálhatja.